A tuti Trabi, meg a Rezső
A nyolcvanas években volt egy Trabantom, ami – hála barátom gépészmérnöki tudományának, meg a Magyar – NDK barátságnak – akár száznegyvenet is tudott menni, ha elég hosszú volt az egyenes.
A helyi körzeti megbízott ütött-kopott ezerkettesét néhányszor igencsak megvertem a hatos útról a faluba vezető 3 km-es egyenesen.
Fiatal rendőrsrác volt, értette a tréfát – legalábbis eleinte úgy gondoltam. Nem vettem észre, hogy nem bírja feldolgozni a vereséget! Nem voltam én „cihológus”, vagy mi!
Akkoriban minden nap 5-ig dolgoztam a megyeszékhelyen, majd bepattanva a trabiba indultam haza, újabb lóerőket előcsalogatni kétütemű kedvencemből. Valljuk be eléggé kiszámítható volt, ha valaki tudni akarta, hogy mikor érek haza! Időpont ismert, útvonal adott, nem volt nehéz kitalálni, hogyan lehet elkapni!
Egy alkalommal a főútról befordultam a bekötőútra és emberünk ott várt a csíkossal. Elindult utánam és megelőzött, miközben átintett, hogy gyere, előzz meg, ha tudsz! Na… mondom, mi történt? Mire ez a nagy önbizalom?
Az ő autójában volt vagy háromszázezer km, füstölt, csattogott, legfeljebb 130-ra tudott felgyorsulni azon az egyenesen és emberünk vezetési tudása sem volt a spiccen!
Az én kis nyolcszázas trabim csúcsformában volt! 140 felett volt a végsebessége, amit az ötös váltónak köszönhetően elég gyorsan el is tudott érni!
Hát akkor lássuk, miben javult a törzsőrmester a múlt hét óta
– morfondíroztam –, majd vissza kettő, padlógáz, hadd menjen! Kinyitott a Jikov és hörgött, mint a tüdőlövést kapott haldokló oroszlán. Az „iszonyatos” nyomaték rászabadult a féltengelyekre, azok meg üzentek a „stomyloknak”, hogy meló van skacok!
Komolyat szólt az internacionalista tuning!
Gyorsan utolértem és lendületből meg is előztem, párszáz méterrel a falu előtt.
Persze a falutáblát jóval száz felett hagytam el, amikor villant a trafipax! Ott parkolt Józsi bácsi háza előtt, az orgonabokor takarásában. Nem lehetett látni, de nem is gondoltam rá, hogy erre megy ki a játék. Megálltam a helyszíntől kb. 100 méterre és visszasétáltam, gondoltam informálódok a lehetőségekről! Pénzbüntetés? Megoldjuk okosba? Esetleg kizárnak a helyi asszonykórus fanklubbjából?
„Valami csak lesz, úgy még sose vót, hogy ne lett vóna valahogy!” Jutott eszembe nagyapám kedvenc mondása.
Mikor odaértem, már ott röhögtek a Zsigulinak támaszkodva!
128 lakott területen – mondta törzsőrmesterünk!
Ugrott a jogsi kolléga – tette hozzá a trafipaxot kezelő másik rendőr. Kollégád a hóhér – gondoltam és magabiztosan mosolyogtam. Nyugodt voltam! Ász volt a kezemben (vagyis a fejemben), csak ők ezt nem tudták!
Szevasz Rezső – köszöntem illendően, hiszen faluhelyen ez így szokás – mondtam és kezet nyújtottam neki! Meglepődött, de lejattolt velem.
Aztán gyerek jól van? És az asszony? Tud már a Giziről, vagy én mondjam el neki? Kérdezgettem barátságosan.
Törzsőrmesterünk kicsit izzadt, ezért levette a műanyagkarimás kincstári sapkáját, hogy megtörölje homlokát. Már nem vigyorgott, inkább kissé idegesnek tűnt! Rágyújtott egy cigire és engem is megkínált.
Trafipaxos kollégája fuldokolva próbálta visszafojtani a röhögést, de nem igazán sikerült neki! Géza ne röhögj bazdmeg – mondta törzsőrmester! Ha ezt az asszony megtudja kettéhasít az biztos!
Lesz fénykép elvtársak? Kérdeztem kis hatásszünet után.
Ö….., milyen fénykép? Nézett rám Rezső kérdőn!
Valami Trabant, meg 128…, próbáltam emlékeztetni őket a pár perce történtekre!
Ugyanmááá…, ne szórakozzá! Csak nem képzeled, hogy pont téged foglak megbüntetni!
Nem is azért kérdeztem, csak a fénykép jól jönne!
???
Tudod eladó a vas – magyaráztam -, aztán a pécsi vásárban csak többet kapok érte, ha bizonyíték van rá, hogy ennyit megy!
Ebben megegyeztünk gyorsan! Egy hét múlva Rezső saját maga hozta a fényképet, amit komoly konspiráció keretében sikerült kimentenie a rendőrségi laborból!
Vasárnap délután éppen a feleségével beszélgettem a falusi presszó teraszán, mikor befordult a kereklámpással a parkolóba.
Meglátott és fehér lett, mint a református templom frissen meszelt fala!
Mi újság, rendben van a közbiztonság? Kérdeztem, miközben széket hoztam neki, hogy ne lássa Margit a remegő lábait.
Persze, minden rendben – mondta és szemével jelezte, hogy elintézte amit megbeszéltünk! Bólintottam, hogy megértettem és meghívtam egy nagymálnára (a szolgálat az szolgálat, ugye…)! Asszonyának is fizettem egy fagyit, meg a gyerek is kapott egy nyalókát, hogy teljes legyen a kép!
A fénykép azóta is megvan! Rezső továbbtanult és százados lett. Kapott valami tuti íróasztalt a megyén! Néha összefutunk és dumálunk a régi szép időkről, Giziről, az asszonyról, meg persze a tuti trabiról is, ami ki tudja hova került, miután „komoly” pénzért eladtam a pécsi vásárban!
Utolsó kommentek